C-közép

Az egyszerű válasz: igen, mert az átlagnál barnább a bőröm, a hajam, szemem sötét.

Komplikáció: Ahhoz elég barna vagyok, hogy kirekesszenek a „fehérek” (relatív ez is), de a romák félvállról csak azt mondják: rajtad nem látszik, le is tagadhatnád.

Történet: Amszterdamban egy izraeli lány is észrevette a turpisságot. Kérdezte, honnan jöttem, mondtam Magyarország, de nem akarta elhinni, azt mondta, a magyarok nem ilyenek. Mondom: I’m a roma! Így már elhitte, mert hallotta, hogy élnek cigányok Magyarországon. Majd hozzátette, there is a lot of discrimination against the Roma.

Ugyanitt egy utcai árus azt mondja, miután fasírt-szerű valamit vettem tőle: in your language: uno frikandel. Először nem értettem. Másnap megint ott ettem. Azt mondja: ááá, the guy from Mexico…

Mondjuk egy rodoszi taxis meg norvégnak nézett, neki túl fehér voltam. Még öt nap erős last minute napozás után is…

Cigány vagy?

Igen, mert ez volt, amivel csúfoltak óvodában, iskolában. Igen, az oviban! 90 előtt, amikor még nem volt cigányellenesség, dehogy volt! A vörösdiplomás óvónő persze hagyta, hogy megverjenek ezért.

Cigány vagy?

Igen, mert Anyám az volt. Tíz éve nincs már köztünk, és ezt hagyta rám. Ezért is büszke vagyok! Más persze nem értheti, de talán így megérti, miért nem tagadom le soha!

De mit szólna ő? Mert nem cigánynak nevelt. Mondjuk a vére kijött, mikor az említett óvónőt lehülyézte. Azt mondták, hát az vörös diplomás, nagyon jó szakember. Anyám kissé cigányosan megmondta, hogy szerinte hogy szerezte a diplomát… Azt is elmondta, hogy megtépi, ha még egyszer bánt engem.

Szóval nem cigánynak nevelt. Bántották őt is eleget. Alkoholista sógornő még el is magyarázta, hogy kell gyereket nevelni. Lecigányozta a szomszédasszony, aki amúgy saját gyerekét sajátos módszerrel nevelte: amíg ő pasizott, a 10 éves kislány egész este egyedül, bezárva a panellakásba. Anyám meg az ajtón keresztül beszélgetett a rémült kislánnyal hajnalban.

Lehet, nem tanított meg cigányul, de sok mindenre igen, ami emberség. Amíg a suliban takarított, mindig lógott rajta valami osztályban nem túl népszerű gyerek (nem mintha én menő lettem volna…). Vagy egy nagyon kövér lány, vagy egy kissé suta, fura fogazatú fiú ott volt vele és mesélt neki valamit. Olyan kis gyerekes sztorik voltak ezek, amikre a felnőttek nem szívesen figyelnek. Anyu hallgatta és biztatta őket. Tudta, hogy az osztálytársaik aznap szétszekálták már ezeket a gyerekeket.

Ezért sem tudom elfogadni, hogy minden azért van, mert cigányok vagyunk és miénk a világ fájdalma. Attól még lehetünk érzékenyek más csoportokkal, mert kétségtelen jó nagy billog van rajtunk és erre folyton emlékeztetnek minket, olykor vörös diplomások, olykor suttyók.

Komplikált válaszok ezek egy szimpla kérdésre. És ez csak az enyém, pár százezren, millióan (?), vannak még sok-sok sztorival.

De ez túl nehéz kérdés a mai egyszerű világban, ahol gyors válaszok kellenek. Könnyebb egyszerűen felfogni: „ a cigány az élősködő”. Van, akiknek ez okoz örömet, lenézni, kirekeszteni, bűnbakot találni.

Ők vajon ismerik a saját történetüket?

Szinte egyszerre jött az üzenet a gmailes fiókomba, és a bejegyzés a facebookomra. Az e-mailben arra kértek, hogy csatlakozzak a Dörner György kinevezése ellen tiltakozókhoz, míg a közösségi portálon arról olvastam, hogy valójában sok Dörner-féle kinevezés kellene, elvégre egy ilyen pályázattal csak lejáratja magát az, aki beadja, és az, aki ennek alapján pozitív döntést hoz.

Hogy melyik áll hozzám közelebb, lejjebb kifejtem, azt azonban már most le kell szögezni, hogy mind a tiltakozók, mind a Michael Douglas és Eddie Murphy magyar hangjaként ismertté vált leendő direktort kifigurázók elkerülik az Új Színházat a közeljövőben.

A színházaknak egyébként sincs könnyű dolguk manapság, de Dörner pályázatát olvasva biztosra veszem, hogy erre a stílusra nem sok vevő lesz. Egyébként is, amikor a Jobbik erősödött, és nyilvánvalóvá vált, hogy könnyedén átlépik az ötszázalékos küszöböt a parlamenti választásokon, kínunkban azon viccelődtünk, hogy majd visszasírjuk még Csurkát. Hát tessék, most itt vannak azok a szélsőségesek, akiket nem lehet komolyan venni.

Lehetőleg ne is tegyük naggyá őket.

Tarlós István főpolgármester nem olyan politikus, akit meghat a civilek tiltakozása, bár úgy tűnik, kapcsolata Orbán Viktorral hűvös lett. És persze a miniszterelnök sem az a típus, aki egy pár száz fős tüntetés hatására megváltoztatja az álláspontját.

Sajnos a roma ügyben elég példát láttunk arra, hogyan jutottak neonácik a címlapokra, a híradókba. A rasszizmus ellen tiltakozók hihetetlenül rossz kampányai és válaszai sokat tettek azért, hogy megerősödjön a szélsőjobb.

Így volt ez akkor is, amikor Oláh Action néven megjelent egy „cigányirtó” játék a neten, 2005-ben. Némi tiltakozás és ejnye-bejnye után azt vettük észre, hogy a kereskedelmi tévékben osztja az észt bizonyos Polgár Tamás, vagyis Tomcat, aki addig csak párszáz embernek írogatta a blogját – és néha kicsit cigányozott.

Hatalmas pofont adtak maguknak az antirasszisták 2005 tavaszán is, amikor tüntetést szerveztek a náci erőszak ellen a Moszkva térre. Nem sokkal később kiderült, hogy az eset, aminek kapcsán a demonstráció szerveződött, nem egészen úgy történt, ahogy addig tudtuk.

A fiú, akit megszúrtak egy szamurájkarddal, tizenöt évesen is nagydarab és problémás gyerek volt, aki szeretett kötekedni. Szóval nem egy ártatlan kis kölyköt szúrt le egy gonosz náci, hanem két tizenéves eldurvult vitája zajlott a 21-es buszon. Ráadásul: aki szúrt, az is cigány volt. Tálcán kínálták a lehetőséget a szélsőségeseknek, hogy az antirasszista tüntetésre válaszul demonstrációt szervezzenek a „magyargyűlölet” ellen.

Ezek után két eset adta fel a leckét: 2006-ban Szögi Lajos agyonverése Olaszliszkán, 2009-ben pedig Marian Cozma meggyilkolása Veszprémben. Tényként rögzíthetjük, hogy ezt a két nevet mindenki jól ismeri, ugyanakkor a romák elleni támadássorozat áldozatainak nevét csak kevesen tudják. Az okot viszont csak találgathatjuk.

Persze, nagyot hibáznék, ha mindent az ügyetlen liberálisok és a rosszul kommunikáló antirasszisták nyakába varrnék. Tudom, hogy a „romák megjelenése a médiában” tényleg kulcskérdés, és nem csak azért, mert kis túlzással minden hasonló témájú konferencián van ilyen előadás vagy kerekasztal. Új módszerekre, új hangnemre van szükség, és ez komoly kihívás a kommunikációs szakemberek számára.

Egy szegedi konferencián azt kérdezték, szükség lenne-e arra, hogy például a médiatörvény szabályozza a romák megjelenítését. Sokszor esett szó a hírműsorokról, hogy ott csak negatívan tüntetik fel őket, vagy csak a harsány figurákat mutatják közülük, ami ellenérzést vált ki. A felvetésekre csak azokkal a szavakkal tudtuk válaszolni, amelyeket már jó néhány éve ismételgetünk, illetve ismételgetnek mások is: etikai kódex, több pozitív hír, több párbeszéd.

Egyszerűnek tűnik mindez, és mint ahogy szavak szintjén a fociban is világbajnokok vagyunk, kisebbségek terén is jó példa vagyunk a világnak – látszólag. A valódi megoldás a szélsőjobb megállítása lehetne. De addig is próbáljunk meg legalább nem rontani a helyzeten, és ahogy a bölcs öregek tanácsolják, várjunk. Mi az a négy vagy nyolc év az emberiség húszezer évéhez képest?

Ahogy Dörner György kinevezése is több ellenérzést szül, mint ahány nézőt hoz, a romákat támadók sem jutnak túl egy ponton. Még ha azt is gondolják, hogy az ország kétharmada jobbikos. Gondolhatják, de nem így van.
 

Először is néhány szó arról, ki is írja ezt a blogot, milyen céllal és miért. 

Sokan néztek hülyének már gyerekkoromban is, mert két dolog sokkal jobban mozgatta a fantáziámat, mint a többieknek: a foci és a politika. 1994-ben, 12 évesen nagyon képben voltam a választások során, néztem mindenféle ezzel kapcsolatos műsort, persze nyáron már jobb elfoglaltságot találtam. Hajnalok hajnalán néztem a távirányító nélküli Videoton tv-n az Egyesült Államokban rendezett foci vb-t. 

Ennél nagyobb presszió 2003-ban ért, ekkor tudatosult bennem, hogy cigány vagyok. 

Addig, ha a cigány szót hallottam, megmerevedtem és vártam, hogy más legyen a téma. Bár hálát adok a szüleimnek azért, ahogyan felneveltek, nagyon jó értékrendet kaptam tőlük, de a cigányságunkról soha nem beszéltek. Sőt, amikor nővérem az oviból hazajövet kérdezte Édesanyánkat, hogy mit jelent, hogy cigány, anyám sajnos azt válasolta, hogy nem tudja… 

Nyílván tele volt tüskével, ezért is haragszom azokra, akik azt hangoztatják, hogy a szocialista rendszerben nem volt „cigány-magyar” kérdés. Keményen tabutéma volt ez a Kádár-korszakban, és sajnos nem adhatott meg például anyámnak, hogy büszke legyen származására.

Nem sokkal múltam tehát húsz, amikor rájöttem, milyen értékei vannak a cigányságnak, lett egy társaságom, ahol végre nem éreztem magam feszélyezve és ez jót tett az emberi kapcsolataimnak. Fura, de nem csak a cigány barátaim száma nőtt meg ekkor, hanem sokkal nyitottabbá váltam, egyszerűen nem attól féltem, hogy ki fog a következő percben lecigányozni.

Ezzel együtt talán soha nem sikerült igazán elhelyeznem magam a magyar társadalomban. Félig vagyok cigány és ezt gyakran szóvá is teszik a romák, meg hát amúgy is sokszor másképp látom a dolgokat és ez nálam néha kiabálós vitába torkollik.

Ha meg gázsók között vagyok, akkor éppen azokat védem, akikkel korábban üvöltöztem… De legalább beszélgetünk és van egymás iránti tisztelet, még ha időnként a hangerő esetleg ijesztő másoknak.

A blogban emberi sztorikat szeretnék megosztani veletek, valamint kommentálni különböző eseményeket. Szeretek politizálni, de dilemmában vagyok. Ugyanis én nem csak, hogy cigány vagyok, de még igazi panelproli is. Békásmegyeren nőttem fel, most Csepelen élek, igaz garzonban, de ebben a lakásban sem „esik rám” húsz négyzetméternél több.

Egy békási cigány, ami azért ritka fajta a világban, nem lehet jobboldali, pláne nem szélsőséges, nem is vagyok az. Ennek ellenére nem tudok egyetérteni az antirasszistákkal, pláne nem a haldokló magyar baloldalinak mondott párt szimpatizánsaival. Az ökológiához meg nem értek, még ha empátiám és szociális érzékenységem sokkal nagyobb az átlagnál.

Szóval, mint az előző bekezdésből kiderült, a magyar politikai palettán nem találom a nekem megfelelőt, de fogok politizálni, még ha ez sokaknak nem is fog tetszeni. De nem baj, vitatkozzatok velem sokat, azt fogjuk szeretni. Remélem.