Először is néhány szó arról, ki is írja ezt a blogot, milyen céllal és miért. 

Sokan néztek hülyének már gyerekkoromban is, mert két dolog sokkal jobban mozgatta a fantáziámat, mint a többieknek: a foci és a politika. 1994-ben, 12 évesen nagyon képben voltam a választások során, néztem mindenféle ezzel kapcsolatos műsort, persze nyáron már jobb elfoglaltságot találtam. Hajnalok hajnalán néztem a távirányító nélküli Videoton tv-n az Egyesült Államokban rendezett foci vb-t. 

Ennél nagyobb presszió 2003-ban ért, ekkor tudatosult bennem, hogy cigány vagyok. 

Addig, ha a cigány szót hallottam, megmerevedtem és vártam, hogy más legyen a téma. Bár hálát adok a szüleimnek azért, ahogyan felneveltek, nagyon jó értékrendet kaptam tőlük, de a cigányságunkról soha nem beszéltek. Sőt, amikor nővérem az oviból hazajövet kérdezte Édesanyánkat, hogy mit jelent, hogy cigány, anyám sajnos azt válasolta, hogy nem tudja… 

Nyílván tele volt tüskével, ezért is haragszom azokra, akik azt hangoztatják, hogy a szocialista rendszerben nem volt „cigány-magyar” kérdés. Keményen tabutéma volt ez a Kádár-korszakban, és sajnos nem adhatott meg például anyámnak, hogy büszke legyen származására.

Nem sokkal múltam tehát húsz, amikor rájöttem, milyen értékei vannak a cigányságnak, lett egy társaságom, ahol végre nem éreztem magam feszélyezve és ez jót tett az emberi kapcsolataimnak. Fura, de nem csak a cigány barátaim száma nőtt meg ekkor, hanem sokkal nyitottabbá váltam, egyszerűen nem attól féltem, hogy ki fog a következő percben lecigányozni.

Ezzel együtt talán soha nem sikerült igazán elhelyeznem magam a magyar társadalomban. Félig vagyok cigány és ezt gyakran szóvá is teszik a romák, meg hát amúgy is sokszor másképp látom a dolgokat és ez nálam néha kiabálós vitába torkollik.

Ha meg gázsók között vagyok, akkor éppen azokat védem, akikkel korábban üvöltöztem… De legalább beszélgetünk és van egymás iránti tisztelet, még ha időnként a hangerő esetleg ijesztő másoknak.

A blogban emberi sztorikat szeretnék megosztani veletek, valamint kommentálni különböző eseményeket. Szeretek politizálni, de dilemmában vagyok. Ugyanis én nem csak, hogy cigány vagyok, de még igazi panelproli is. Békásmegyeren nőttem fel, most Csepelen élek, igaz garzonban, de ebben a lakásban sem „esik rám” húsz négyzetméternél több.

Egy békási cigány, ami azért ritka fajta a világban, nem lehet jobboldali, pláne nem szélsőséges, nem is vagyok az. Ennek ellenére nem tudok egyetérteni az antirasszistákkal, pláne nem a haldokló magyar baloldalinak mondott párt szimpatizánsaival. Az ökológiához meg nem értek, még ha empátiám és szociális érzékenységem sokkal nagyobb az átlagnál.

Szóval, mint az előző bekezdésből kiderült, a magyar politikai palettán nem találom a nekem megfelelőt, de fogok politizálni, még ha ez sokaknak nem is fog tetszeni. De nem baj, vitatkozzatok velem sokat, azt fogjuk szeretni. Remélem.