Az egyszerű válasz: igen, mert az átlagnál barnább a bőröm, a hajam, szemem sötét.

Komplikáció: Ahhoz elég barna vagyok, hogy kirekesszenek a „fehérek” (relatív ez is), de a romák félvállról csak azt mondják: rajtad nem látszik, le is tagadhatnád.

Történet: Amszterdamban egy izraeli lány is észrevette a turpisságot. Kérdezte, honnan jöttem, mondtam Magyarország, de nem akarta elhinni, azt mondta, a magyarok nem ilyenek. Mondom: I’m a roma! Így már elhitte, mert hallotta, hogy élnek cigányok Magyarországon. Majd hozzátette, there is a lot of discrimination against the Roma.

Ugyanitt egy utcai árus azt mondja, miután fasírt-szerű valamit vettem tőle: in your language: uno frikandel. Először nem értettem. Másnap megint ott ettem. Azt mondja: ááá, the guy from Mexico…

Mondjuk egy rodoszi taxis meg norvégnak nézett, neki túl fehér voltam. Még öt nap erős last minute napozás után is…

Cigány vagy?

Igen, mert ez volt, amivel csúfoltak óvodában, iskolában. Igen, az oviban! 90 előtt, amikor még nem volt cigányellenesség, dehogy volt! A vörösdiplomás óvónő persze hagyta, hogy megverjenek ezért.

Cigány vagy?

Igen, mert Anyám az volt. Tíz éve nincs már köztünk, és ezt hagyta rám. Ezért is büszke vagyok! Más persze nem értheti, de talán így megérti, miért nem tagadom le soha!

De mit szólna ő? Mert nem cigánynak nevelt. Mondjuk a vére kijött, mikor az említett óvónőt lehülyézte. Azt mondták, hát az vörös diplomás, nagyon jó szakember. Anyám kissé cigányosan megmondta, hogy szerinte hogy szerezte a diplomát… Azt is elmondta, hogy megtépi, ha még egyszer bánt engem.

Szóval nem cigánynak nevelt. Bántották őt is eleget. Alkoholista sógornő még el is magyarázta, hogy kell gyereket nevelni. Lecigányozta a szomszédasszony, aki amúgy saját gyerekét sajátos módszerrel nevelte: amíg ő pasizott, a 10 éves kislány egész este egyedül, bezárva a panellakásba. Anyám meg az ajtón keresztül beszélgetett a rémült kislánnyal hajnalban.

Lehet, nem tanított meg cigányul, de sok mindenre igen, ami emberség. Amíg a suliban takarított, mindig lógott rajta valami osztályban nem túl népszerű gyerek (nem mintha én menő lettem volna…). Vagy egy nagyon kövér lány, vagy egy kissé suta, fura fogazatú fiú ott volt vele és mesélt neki valamit. Olyan kis gyerekes sztorik voltak ezek, amikre a felnőttek nem szívesen figyelnek. Anyu hallgatta és biztatta őket. Tudta, hogy az osztálytársaik aznap szétszekálták már ezeket a gyerekeket.

Ezért sem tudom elfogadni, hogy minden azért van, mert cigányok vagyunk és miénk a világ fájdalma. Attól még lehetünk érzékenyek más csoportokkal, mert kétségtelen jó nagy billog van rajtunk és erre folyton emlékeztetnek minket, olykor vörös diplomások, olykor suttyók.

Komplikált válaszok ezek egy szimpla kérdésre. És ez csak az enyém, pár százezren, millióan (?), vannak még sok-sok sztorival.

De ez túl nehéz kérdés a mai egyszerű világban, ahol gyors válaszok kellenek. Könnyebb egyszerűen felfogni: „ a cigány az élősködő”. Van, akiknek ez okoz örömet, lenézni, kirekeszteni, bűnbakot találni.

Ők vajon ismerik a saját történetüket?